Sétajóga mese

2024.09.27

A mai sétajógánk meséje. 

1 korábbi anyuka jelentkezett mára, hogy gyerkőcök nélkül jönne kikapcsolódni. Mivel nekem is feltöltő, így lelkesen készültem, a borongós idő sem riasztott vissza, hogy bicajjal menjek az erdő túl felére a Bókay -kertbe. Üdítő hely a kerület szívében, jó nagy területen!

Közben bejelentkezett egy másik anyuka a picijével kapcsolódhatnak e hozzánk, és éppen elkezdtük, mikor egy harmadik anyuka is meglepett bennünket a kisfiával, akit még nem ismertünk. 

Vittem pálmarózsa illóolajat, kártyát, egyéb eszközt, hogy még teljesebb legyen a feltöltődésünk, a csodálatos fák körbe öleltségében. 

Haza felé a föld illatú erdőn keresztül tekertem, ami még további ajándékokkal halmozott el, és még a nap is kisütött rövid időre. 

Csodás töltődő hétvégét kívánok Nektek és így Mihály nap közeledtével az egyre rövidülő nappalokkal tudatosítsuk, hogy nyári örömélményeink felidézésével belső lámpásunk fényét is növelhetjük! Ezt most is megtettük, most már van miből adni is. 

www.holdfenykornoiter.hu/setajoga/