Kispapa a szülőszobán
A szülésre való készülés egyik fontos kérdése lehet, hogy a kispapa jelen szeretne e lenni a szülésnél fizikailag a párja mellett, vagy "csak" gondolati szinten?
Tervezetten kórházban szülésnél az otthon töltött vajúdási idő alatt is nagy segítség lehet a párunk jelenléte, aktív támogatása, háttértámogatása. A szeretet és biztonság érzése nagyban segíti a megengedő, megnyíló folyamatainkat, erősíti párkapcsolatunkat.
A lényeg, és a válasz röviden, hogy mindkettőnk számára biztonságot, megnyugvást, elfogadást hozó döntés legyen.
A vajúdás sűrűjében a kórházba érkezve még változhat menetközben, érdemes nyitottan a változásokkal együtt áramolni, a szülés, születés csodájának amúgy is így tudunk megnyílni.
Régen női körben zajlott le a szülés bent otthoni körülmények között támasztó asszonyokkal és a bábával, míg kint a férfiak a kispapával védelmi mezőt alkotva a ház körül várták az új jövevényt. Pár évtizede került be a kórházakba a szülés, ahol már a férfiak orvosként voltak jelen vezetve a szüléseket, a férfi minőséggel segítő szándékkal beavatkozva, kontrollálva, esetlegesen rövidítve a folyamatot, a fájdalmat, szenvedést gyógyszeresen csillapítva, egyfajta biztonságot ajánlva.
A vajúdás, szülés az ösztönöknek való önátadáson alapuló folyamat ellazult befelé irányított figyelemmel a szülő nő főszereplésével, nő, férfi energiaterével. Misztikus, értelem feletti, titokzatos, zabolátlan, öntörvényű, női szexualitással teljes, nálunk embereknél hatalmasabb természeti törvények uralta varázslat. Beavatás.
Mindezek akkor tudnak megnyilvánulni alapvetően, ha szülő nőként biztonságban érezzük magunkat, a félelem uralkodásmentes, szabadon fejezhetjük ki magunkat, megválaszthatjuk a testhelyzetünket, mozgásunkban is szabadok vagyunk, az érzeteinket, fájdalmunkat elfogadjuk, annyi időnk van, amennyit a folyamatunk megkíván.
Társunk mindezekben hatalmas szó szerinti támaszunk lehet, főleg ha cselekvő minőségként tudása is van, hogy mikor, hogyan, mivel tud segítségünkre lenni.
Beavatás nőnek, férfinak, mert anyává, apává, családdá alakulunk, akárhányszor is szülünk, mindig van változás.
A szülési fájdalom, ez a koncentrált, időszakos, meghatározott ideig tartó erő egészséges, építő energia, amibe beleengedődéssel, vele való hullámzással büszke öröm, önbizalom, önbecsülés, önállóság, a testünk iránt érzett mély tisztelet, a felelősségvállalás képessége, a gyermekünkkel való szoros kötődés az ajándéka, lehetőség kiteljesedésünkre, belénk vésődve sejtszinten, kihatva a további életünkre.
Apaként egy mélyreható tapasztalás lehet, melyből erőt merítve a későbbi kihívások leküzdésében segíthet, szorosabbá fonni a nő - férfi szövetségét, egyensúlyát, növelve a férfiben a nő iránt érzett megbecsülést.
Forrás: szüléseimmel megélt tapasztalataim és tanulmányaim.
Apás szülésfelkészítés: 1 napos kiscsoportos szülésfelkészítésemen a hitem szerint mindannyiunkban mélyen alvó tudást ébresszük fel, hívjuk elő, hogy ez a csodálatos élmény lehetőség, mely mindannyiunkra kihat, békés, szeretettel teli, gyöngéd, bizalommal teli minőségben tudjon megérkezni minél többekhez, így szülni egy békés, szeretettel teli, gyöngéd, bizalommal teli világot.
Következő alkalmak: 2023.09.30. vagy 11.25 részletek a Lehetőségek Kismamáknak Apás szülésfelkészítés menü alatt.