Kismama jóga órám ízelítő 2

2022.07.25

A tea kortyolgatása alatti, ki, hogy van megosztása hatalmas megtartó erő szokott lenni. Érezzük, hogy nem vagyunk egyedül az adott kihívásban, a válasz akár saját magunktól is megérkezhet ebben a koncentrált énidőben, vagy akár egymástól, hogy kinek, mi használt tapasztalata szerint.

A támogatást növeli a messenger csoportunk is, ahol a várandósság, szülés témakörében itt is számíthatunk egymásra.

Az órát hangolódással folytatjuk. Elcsendesedve, befelé figyelve, légzésünk tudatosítása után, az OM mantra elzengetésével, védelmi kört vonunk magunk köré, amivel csak azt engedünk be, ami táplál bennünket és a magzatunkat, ami nem, az távol marad, illetve a tudatosságunkat segíti.

Ellazulva kilégzéssel elengedjük az eddigi napunkat, belégzéssel megérkezünk a mostba. Kilégzéssel elengedünk magunkból minden nehézséget, belégzéssel megérkezünk a nyugalomba, békébe, szeretetbe.

Lélegzetünk adja a saját ritmusunkat, egész életünket végig kíséri. Az első lélegzettel érkezünk erre a világra, és az utolsóval hagyjuk itt, ebből is látszik, igen fontos.

A mély köldökbe légzésekkel, és a hosszú kilégzésekkel egy jó alapot adunk egészségünknek. Folyamatos masszázst kapnak belső szerveink, és a magzat is, nem hiába szeretik a születés után is a babácskák, ha masszírozzuk őket, és mi magunk is. https://www.holdfenykornoiter.hu/ayurvedas-babamasszazs/  https://www.holdfenykornoiter.hu/ayurvedikus-masszazs/

A helyes légzéssel hatunk egészségünkre, közérzetünkre. Minden felfokozott állapotban, legyen az egy stresszes helyzet, vagy akár a szülés. A felgyorsult, felszínes légzéssel, szaporábban ver szívünk is, befeszülünk, harcra készül rendszerünk. A félelem, a feszültség, a fájdalom uralkodik el bennünk. A lassú, mély köldökbelégzéssel és hosszabb kilégzéssel meg tudjuk nyugtatni rendszerünket. Elfogadjuk helyzetünket, szívverésünk rendeződik, ellazulunk, testünk saját ritmusában tud dolgozni, boldogsághormont termel, megnyílunk vagy a születésnek, a baba elengedésének, vagy ahhoz, ahogy önmagunkhoz, és a mindenséghez kapcsolódva, megérkezik a megoldás.

A légzésünk is egyfajta kommunikáció, mellyel közöljük szerveinkkel hogyan vagyunk, a baba felé is továbbítjuk hogy létünket, amire szerveink és magzatunk is reagál. Azzal, ahogy megoldjuk helyzeteinket, már mintát is adunk utódunknak, megoldási stratégiát az anya méhen kívüli életre.

Önmagában a légzésfigyelem is segít megnyugodni, ellazulni, megsegíteni a helyes légzést. A légző gyakorlatok is nagyon fontos részét képezik az óráknak. 

Folytatás hamarosan a további hasznos gyakorlatokkal!

Kismama jóga órám: keddenként 18-19.30, amire kedd 17 óráig tudsz bejelentkezni!

Szeretettel várlak!