A bizalom újra építhető

2023.02.10

Amilyen csodálatos, olyan kihívásokkal teli munka hetet zárok, végtelen hálával a szívemben!

A délelőttöm is csodálatos pillanatokat ajándékozott, az erdei sétajógával, az egyik kismamám babájának külső fordításának sikerével és a vele együttérzésünk, háttérben való támogatásunk, szeretettel gondolásunk rájuk női köreimben. A délután-este náluk tartott áldott szülésfelkészítés is különleges volt, mert a 3 éves tündérlánykájukkal együtt történt. Tartottam már kutyával az ölemben, gyerekszobában, ház felújítása alatt, a mesterember beköszönésével....

Ez a kis leányka elvarázsolt a kedvességével, a huncuttságával, a nyugalmával, a bizalmával. Magzatként találkoztam vele utoljára, amikor anyukája hozzám járt kismama jógára, és szülésfelkészítésre, azóta nem. Szinte végig aktívan részt vett a gyakorlatokban, csoda volt látni négyesüket.

A héten többször a bizalom kérdése került elő kihívásaimban igen meglepően! A bizalom az egyik erősségem, ami nagyon jól esik, ahogy átöleltek vele, megbíztok bennem! A héten ebben próbára lettem téve, és kaptam végül a megerősítéseket, hogy igen, ez így van, megbízható vagyok, bízok magamban, és másokban.

A kihívásokban, a szülésnél, az életben a bizalom nélkül hiányzik a megnyugvás, hiányzik az elengedettség, a pozitív, minket emelő, boldogító energiák, érzetek, pozitív végkifejletek. Az ősbizalom is ott van bennünk, mindannyiunkban, de a kapott csomagunkban, és saját megéléseinkben a becsapottság, elhagyatottság is, az egyebek mellett. Felismerve, átminősítve a kudarcaink, nehézségeink is ajándékba fordulhatnak. 

A magunkba, és a segítőinkbe vetett bizalommal az új élet kezdete is könnyebb lehet, ami kihat a baba egész életére, a sajátunkéra, és a felmenőinkére is. Csodálatos folyamat! Köszönöm! Most egy hétig pihenek, tőltődöm a természettel, a természetben! :)